Jericho

 2010.10.16. 11:59

A Jericho című sorozat alapsztorija, hogy az USA több nagyvárosába atombombát dobnak le, ezért nagyon sokan meghalnak, ahova pedig nem ért el a hatósugár (például Jericho városába), ott pedig káosz uralkodik. A sorozat nagy erőssége, hogy nagyon reálisan mutatja be a helyzetet, életszerű dolgok történnek a szereplőkkel, na meg van persze egy csomó összeesküvés-elmélet.

Két évad készült a sorozatból, bár a csatorna az első évad után befejezte a Jerichot, a rajongók azonban egy különös akció segítségével rávették őket egy újabb évadra.

Ha van egy kis szabadidőd, és szereted a műfajt (kisváros, összeesküvés, stb.), akkor érdemes megnézni, nem olyan sok rész ez, és nagyon szerethető karakterei és érdekes történései vannak a sorozatnak. A szokásos százalékos skálán tőlem 90%-ot kap.

És akkor íme a szokásos trailer:

 

Címkék: kedvenc dráma vége jericho 2évad 40perces

Flashforward

 2010.05.30. 18:53

Nem véletlen, hogy pont mostanra időzítettem a Flashforward (A jövő emlékei, 2009) bemutatását, hiszen most ért véget az első (és egyben az utolsó) évad. A történet alapja, hogy egy bizonyos pillanatban a Földön mindenki egyszerre elveszti az eszméletét 2 perc 17 másodpercre, és ezalatt meglátják jövőjük egy adott pillanatát. Természetesen az FBI nyomozni kezd, hiszen azért elég rejtélyes, hogy ez hogy is történhetett, meg hát kicsit balesetveszélyes dolog pl egy pilótának beájulnia miközben repülőgépet vezet, szóval csomó ember bele is halt a dologba.

A sorozat további részei az ehhez kapcsolódó nyomozást mutatják be, illetve azt, ki hogyan tart az általa látott jövő felé, ráadásul ugye van, aki nagyon szeretné, ha valóra válna amit látott, van, aki pedig retteg tőle.

Megmondom őszintén, ebből a jó kis alapötletből szerintem egy elég béna sorozatot raktak össze, én a legnagyobb jóindulattal adok rá 30%-ot, de azt is csak azért, mert sok embernek tetszik, szóval nyilván nem kell rám hallgatni, nekem nem tetszett a kivitelezés, mert szerintem rengeteg mellényúlás és logikátlanság volt benne, de másnak még bejöhet, ráadásul akinek nagyon tetszett, elolvashatja Robert J. Sawyer könyvét, amiből a sorozatot csinálták.

Címkék: dráma vége flashforward 40perces 1évad

Secret Girlfriend

 2010.05.19. 01:08

Nem tudom mennyire lehet egyáltalán darálásnak hívni, ha a sorozat összes részét pontosan 2 óra, vagyis 120 rövidke perc megnézni, de lényegtelen is, mert megéri!

Bár egy évada van a Secret Girlfriend-nek (2009), nem túl valószínű, hogy csinálnak másodikat.

A sorozat specialitása, hogy a főszereplő TE vagy, aki amúgy egy fiú, szóval fiúknak nyilván extra élvezetet nyújt, hogy 120 percig úgy érzik, a világ legjobb női mind vele akarnak dugni (persze tudom, ez nyilván a való világban is így van...), de szerintem női szemmel is élvezhető (nekem nagyon tetszett) mert elég vicces.

Amúgy ha nem győztem meg valakit, érdemes utánanézni pl sorozatjunkie-n mit írtak róla, illetve ha valakit nem zavar pár spoiler, akkor látogassa meg a fuckyeahsecretgirlfriend.tumblr.com oldalt, bár ez inkább azoknak vicces, akik már látták. Két órája meg kinek nincs? :)

Végezetül egy gyors videó, hogy motiváltjalak titeket, ha egy 95% értékelés nem elég (csak azért annyi, mert Jessica a halálba irritál):

 

Címkék: vicces kedvenc fiatalok fps 20perces secret girlfriend 1évad kérdéses a folytatás jó nők

Damages

 2010.05.13. 17:39

A Mad Men mellett, a Damages (2007, magyar címe: A hatalom hálójában) a másik sorozat, amire azt mondom, hogy eszméletlenül igényes. Glenn Close-zal a főszerepben persze nagyon nem lehet mellényúlni, zseniálisan játszik (itt is), de a sztori is nagyon jól van felépítve. A sorozat ügyvédekről és minden évad egy-egy jogi esetről szól, de semmiképpen ne úgy képzeljétek el, hogy a tárgyalóteremben állnak fel percenként, hogy "tiltakozom!", aztán pedig szívmelengető monológot adnak elő az esküdteknek. Itt nem a bíróságon történnek az események, hanem az életben, a mindenkit manipuláló ügyvédnővel és az újonc, karrierista Ellen-nel (Rose Byrne). Van itt erőszak, vér, rejtély, manipuláció, minden! A sorozat felépítésének zsenialitását pedig a flashforwardok adják, amiknek köszönhetően minden évad története úgy áll össze a végére, mint egy puzzle. De nem lövöm le a poénokat, ha a többi nem is, az első évad kötelező! Amúgy simán ez is 95-100%! (Az első évad mindenképp 100.)

Itt egy trailer, bocs a feliratért, ez volt a legértelmesebb első évados trailer, amit találtam:

Címkék: kedvenc dráma damages 40perces 3évad menő színész kérdéses a folytatás

Lie to me

 2010.05.13. 17:19

A Hazudj, ha tudsz magyar címen futó sorozat (2009) most éli második évadát. A történet 4 hazugság-szakértőről szól, akiknek feladatuk az emberek testbeszédéből, hanglejtéséből, arckifejezésükből, stb felsimerni, ha valaki hazudik, vagy leplezi valódi érzéseit. A főszerepben Tim Roth, aki természetesen nagyot alakít, a figurája néha kicsit House-ra emlékeztet (a sorozatot amúgy Amerikában a Dr. House után adják).

A sorozat szerintem kifejezetten érdekes, hiszen ki ne akarna olyan képességekkel rendelkezni, mint Cal Lightman (Roth) és csapata. A megoldandó ügyek általában bűnügyi jellegűek, ami néha kicsit már unalmas, illetve van pár gyengébb epizód, de összeségében egy nagyon jó és érdekes sorozat. Egy olyan 75-80%-ot adok neki, de aki szereti a nyomozós sorozatokat, illetve az olyanokat, ahol az epizódok külön-külön is megállják a helyüket, mindenképpen próbálja ki! Aztán vigyázat, mert egy idő után az ember automatikusan elkezdi figyelni a sorozatból megismert jeleket az ismerősei arcán... :)

Címkék: dráma 2évad lie to me 40perces még fut menő színész

Mad Men

 2010.05.12. 23:28

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Mad Men-t (2007, magyar cím: Reklámőrültek) én is nemrég daráltam végig, bár nem volt klasszikus darálásnak nevezhető, csak néha-néha megnéztem pár részt, mert szerintem ez pont nem az a fajta sorozat, amit leül az ember és megnéz 2 vagy 3 nap alatt.

A sorozat amúgy hihetetlenül túlszárnyalta az elvárásaimat. Igazán minőségi darab, olyan, mint egy jó film, sorozatok közül egyikhez sem tudnám hasonlítani. A műfaj ugyanis dráma, de nem az az erőltetett szájbarágós drama button dráma, amit más sorozatokban látunk. A Mad Men egyik legnagyobb erőssége, hogy hihetetlen életszerű, néha szívbemarkoló helyzetek vannak, de soha semmit nem dramatizál túl. Amivel vádolni szokták, hogy unalmas. Ezt nem tudom megcáfolni, mert valóban kell hozzá egy hangulat, nincs folyamatos eksön, de szerintem aki igényes nézőnek tartja magát, annak igenis érdemes adnia a sorozatnak egy lehetőséget, ugyanis különleges élményt ad - szerintem. Nem hiába kapta a díjakat, a sorozat valóban eszméletlenül minőségi, igényes és élvezhető.

A sztori, ha valakinek nem tudná még, a 60-as években, egy reklámügynökségen játszódik, de a legtöbb szereplő magánéletébe is betekinthetünk. Erős karakterábrázolások és karakterfejlődések, életszerű szituációk jellemzik.

Itt is vannak nagyon szép nők, Don pedig A Férfi megtestesítője. Vigyázat azonban, dohányosok! A sorozatban kb folyamatosan dohányoznak, és lehet nehéz lesz megállni, hogy rágyújts, miközben nézed, úgyhogy ha mondjuk most akarsz leszokni, akkor hanyagold egy darabig ezt a sorozatot, mert ebben az esetben egy emberkínzással lesz egyenlő.

Remélem meggyőztem mindenkit, hogy érdemes belefogni az eddigi 3 évadnak. Én erre is simán adok egy 100%-ot. Nem kell nekiállni darálni szerintem, szépen lassan, néha-néha megnéz egy részt az ember, és mire itt a július és a negyedik évad, már be is fejezte az előző hármat, és rengeteg élménnyel lesz gazdagabb.
Még egy megfigyelést tennék hozzá: szerintem minden eddigi évadnak az eleje kicsit lassabb, vontatottabb, de a végefele hihetetlen színvonalat hoz.

Végezetül pedig egy trailer:


 

Címkék: kedvenc dráma mad men még fut 3évad 50perces jó nők jó pasik

Gossip Girl

 2010.05.12. 18:20

A Gossip Girl (2007, GG, magyar cím: A pletykafészek) 3 évad óta fut a CW-n. 40 perces részek és... Hát izé. Megmondom őszintén, én a GG-t csakis guilty pleasure-ként kezdtem el nézni, mert amúgy tényleg tök jó a világ, amit mutat, tök jó ruhákban járnak a lányok, stb. De a sztori igazából elég szegényes, az írók általában nem képesek kitalálni semmi értelmeset, pedig az alap annyi, hogy van néhány gazdag fiatal az Upper East Side-ról (ez NY, Manhattan legmenőbb része, vagy mi). Pont. Ebből aztán mindent ki lehetne hozni... Na de nem kritikát írok (főként), hanem ajánlót, úgyhogy lássuk.

Tehát az alap néhány gazdag csaj és pasi, buliznak meg egymással járnak (ennél belterjesebb sorozat csak a Nip/Tuck szerintem). Vannak benne jó nők, meg jó pasik, meg sok-sok szarkavarás, meg szerelem, szex, stb. Az alap amúgy az lenne, hogy van ez a titokzatos Gossip Girl, akit senki nem látott még (a hangja szerepében Kristen Bell, amit amúgy egész jól csinál), viszont minden titkát kipletykálja a szegény kis UES-i fiatalokról. Ez a szál amúgy annyira nincs kibontva, néha eszükbe jut az íróknak, hogy ja, az, hogy Gossip Girl, az nem csak a címe, hanem annak szerepe is van, így általában csak narrálja a történéseket.

Szóval kezd el nézni, ha lány vagy, nincs kedved gondolkozni, szeretnél egy kis eyecandy-t meg gulity pleasure-t, nem idegesíted fel magad hülyén viselkedő szereplőkön, szereted a jó ruhákat, szereted szexi pasikra csorgatni a nyálad, ésatöbbi. (Ha belegondolok, ebből rám jó pár nem jellemző, mégis nézem, mondjuk nem is vagyok oda érte.)

Amúgy egy olyan 40%-ot kap tőlem, de itt egy trailer, nem kell rám hallgatni, rengetegen imádják ezt a sorozatot!

Címkék: fiatalok dráma gossip girl 40perces még fut 3évad jó nők jó pasik

Parks and recreation

 2010.05.11. 19:18

Nem akarok túlzásokba esni,de nyilván ki vagytok téve a szubjektív véleményemnek (is), de ez a LEGVICCESEBB jelenleg futó sorozat. Vagyis azok közül, amiket nézek, na. Kevesen ismerik, de ezt aztán tényleg megéri nézni! Az első évad szerintem egy kicsit gyengébb, viszont csak 6 rész, és talán azért is érdemes megnézni azt is, mert (szerintem) a PR nem is igazi szitkom, hiszen inkább jellemkomikumra épít, az viszont valami zseniális.

Nem akarom az Office-hoz hasonlítani, mert annál ezerszer jobb, de azért kicsit hasonlít, hiszen ez is egy munkahelyen játszódik (bár nem csak ott vannak jelenetek, sőt), néha nyilatkoznak a szereplők a kamerának, ilyesmi.

A sorozat összes szereplője imádnivaló. A főszereplő, Leslie (Amy Poehler) aki kicsit feminista, kicsit karrierista, és mindent megtenne városáért, Pawnee-ért. Különösebb sztori csak az első évadban van, a második évad elég random, viszont abszolút sírva röhögős kategória. Videót nem is rakok be, mert csak akkor vicces a legtöbb jelenet, ha a néző már benne van a sorozat világában.

A második évad jelenleg is fut, 20 perces epizódok vannak, és mindenképpen érdemes megnézni, én ezt egy abszolút 100%-ra értékelem.

Címkék: vicces kedvenc 20perces 2évad még fut parks and recreations

Harper's Island

 2010.05.11. 18:05

A Harper's Island (2009, továbbiakban HI, magyar cím: A Harper-sziget) egyik nagy előnye, hogy tuti nincs lemaradásod, hiszen összesen egy évad készült belőle. Mondjuk ha hosszútávra keresel sorozatot, akkor viszont ne ezt válaszd, mert az első egyben az utolsó évad is volt. 13 darab 42 perces epizódból áll, amit akár egy nap alatt is meg lehet nézni, de ez már ízlés dolga. Na de nézzük, mi fán terem ez a HI.

A HI egy szigeten játszódik (surprise!). A sztori kicsit olyan Tíz kicsi négeres, ugyanis adott egy csapat jóvágású fiatalember, pár jó nő, egy irritáló kislány és a többiek, akik elmennek erre a szigetre, hogy tanúi legyenek Henry (Chris Gorham) és Trish (Katie Cassidy) esküvőjének. A szigetnek azonban van egy jó kis sötét múltja, mert anno gyilkosságok történtek, ahol megölték Henry pajtijának, Abby-nek (Elaine Cassidy) az anyját, Abby ezután a szörnyű esemény után most tér vissza először a szigetre.
Persze nyilván újra elkezdődnek a gyilkosságok, szépen lassan halnak meg a szereplők, miközben lehet tippelgetni, melyikőjük is a gyilkos.
Szóval ez egy horror. Lehet rajta izgulni, meg van eyecandy a szereplők között.

Nem mondanám, hogy egy hatalmas alkotás, a közepe táján nekem kevésbé tetszett, de teljesen élvezhető. Ha %-ban kéne értékelnem, akkor olyan 70%-ot nyugodt lélekkel adnék rá.

Érdekesség, hogy a szereplőknek nem mondták meg, ki közülük a gyilkos (kivéve magának a gyilkosnak, de neki is csak a 6-7. rész környékén). Az epizódok címe mindig az adott részben bekövetkezett halálra utal, mégpedig hanghatás formájában, például Bang, Splash, stb.

Akinek mindez nem elég, itt a trailer:


 

Címkék: horror vége harpers island 40perces 1évad jó nők jó pasik